Folyás Község a Tisza menti régió legkisebb és legfiatalabb települése 369 lakossal.
Múzeumi ásatások leletei alapján valószínű, hogy már az Árpád-korban létezett a település, viszont feltehetően a Tatárjárás előtt végleg elsorvadt.
1556-ban török hódoltság alá került az akkor már az egri káptalan tulajdonában lévő birtok, majd 1608-ban a hajdúkapitány és a törökök megegyezését követően Folyás hajdútelepülés lett.
1720 után ért véget 110 éves hajdútelepülési korszaka, ismét káptalani jobbágytelepülés lett. 1910-re 18 gazdasági vagy tanyaközpont alakult a nagy kiterjedésű polgári határban, ezekben elég nagy lélekszámú lakosság élt. A folyási gazdasági központban 355 volt a lakosság lélekszáma.
A település önálló községként 1992. július 1. napjától működik, ekkor kezdődött meg az infrastruktúra kiépítése és indult el a település a fejlődés útján.
A települést észak-déli irányban a Selypes-ér, míg mögötte a Nyugati- főcsatorna határolja. Dél-nyugati irányban közvetlenül az út mellett egy 8 ha nagyságú erdő szegélyezi, az erdő mögött pedig egy közel 700 ha területű halastó rendszer található. Déli oldalon egy 90 hektáros erdőterület, valamint egy 3.5 ha, egy 1ha és egy 0.5 ha területű horgásztó határolja. Délkelet felől a környék legnagyobb egybefüggő erdőterülete található, amely 364 ha kiterjedésű.
A település jellegzetessége, hogy a lakosság számához képest rendkívül nagy, mintegy 54 hektár területen fekszik.
Folyást az egyszerűség és a természetes környezet jellemzi. Szikes puszták, mocsaras, lápos vízfolyások, tölgyes és ártéri erdők tarkítják a tájat, amit a Nyugati főcsatorna szel ketté.
Egyetlen épített öröksége a Pánthy Endre egri nagyprépost által 1892-ben épített román stílusú templom volt, melyet Szent Annáról neveztek el. Mára csak egy rom látható belőle, amely az évtizedek alatt lassan a település szimbólumává vált.
Ha nem csak az épített örökséget vesszük számba, különleges világot fedezhetünk fel. Folyáson olyan látvány tárul elénk hihetetlen természeti értékekkel, mely egyedülálló ezen a vidéken.
Megcsodálhatjuk a pusztai virágok szépségét, ártéri erdeinkben rétisas fészkel és kevesen tudják, hogy a Pest megyei Ócsán kívül csak a település körüli nádasokban költ a hamvas rétihéja.
Ősszel a madárvonulás idején hallani lehet a darvak és vadludak hangját, melyek ezres csapatokban pihennek a település környéki vetéseken.
Valljuk, hogy az értékeket nem kitalálni vagy megalkotni kell, csupán felismerni. Az itt élők ezen gondolat mentén igyekeznek megőrizni természeti értékeinket az utókor számára.